SZC logo

Szegedi Szakképzési Centrum

OM kód: 203052 | Szeged, Gutenberg u. 11.

Intézmény logo

Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikum

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA

Projektek

Határtalanul!

Határtalanul! pályázat- 2020

2019 őszén sikeresen pályáztunk a Határtalanul! “Együttműködés középiskolák között” elnevezésű programra, amely során a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismereteiket bővíthetik a tanulók. A cél az volt, hogy a 11.a és a 11.c osztály közösségi együttműködést alakítson ki a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola tanulóival és tanáraival. 2020 márciusában vendégül láttuk volna Szegeden a székelyföldi diákokat és kísérőtanáraikat, majd áprilisban mi utaztunk volna Erdélybe, azonban a koronavírus-járvány megakadályozta a projekt megvalósítását.

Határtalanul! pályázat- 2018

Határtalanul! pályázat- 2016

A szecesszió határok nélkül – egy közgazdász szemével című projektet valósítottuk meg a szabadkai Bosa Milicevic Közgazdasági Szakközépiskolával. A pályázat keretében a diákok helytörténetet tanultak, illetve létrehoztak egy honlapot, amely az elsajátított ismeretek mellett utazási költségtervező alkalmazást is tartalmaz. Az előkészítő órákat és az első utazást 2016 szeptemberében tartottuk meg. Majd a szegediek a Szabadkán töltött négy nap alatt szakértő segítségével ismerték meg a szabadkai szecesszió jellemzőit. Novemberben a két diákcsoport a szegedi szecessziót tanulmányozta, illetve tovább dolgoztak a közös honlapon. A pályázatot értékelő órával, iskolai témanappal, valamint bemutató előadással zárták.

A 2016-os Határtalanul program weboldala: http://hatartalanul.vasvari.hu/

Megvalósul Magyarország Kormányának támogatásával.


Partnereink

SZC logo

Szegedi Szakképzési Centrum


Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikum

Szeged, Gutenberg u. 11.

Telefon: +36-62/425-322

E-mail: info@vasvari.org

OM azonosító: 203052


2024Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikum